NBIII csapatbajnokság – második forduló

2018. május 12-én került sor az idei második NBIII csapatbajnoki fordulóra.
A márciusi első fordulóhoz hasonlóan ismét ugyanazokban a csoportokban mérkőztek meg egymással újra a felek. A Szombathelyi Darts Club SE mindhárom csapata hazai pályán folytatta a küzdelmet: az SZDCSE II és III Szombathelyen, míg az SZDCSE Rábahídvég Rábahídvégen játszott. NBI-es csapatunk úgyszintén táblák elé állt ezen a napon, az NBI-es csapatbajnokság első fordulóján.

A szombathelyi helyszínen elsőként a két hazai csapat egymás ellen mérte össze tudását, míg ezzel párhuzamosan a Körmendi DC II a Balatonfüredi DC együttesével küzdött meg. A klubon belüli mérkőzésen fej-fej mellett haladt a két fél, majd a végén a III-as csapatunk kisebb előnyre tett szert, és 9-6 arányban legyőzte a II-est. Érdekes azonban, hogy mindkét csapat 19 leget nyert. Vagyis a II-esben többször nyertek 2-0-ra a játékosok és 2-1-re kaptak ki. Eközben a Körmend 9-3-ra felülmúlta a Balatonfüredet.

A második körben az SZDCSE II a Balatonfüredi DC-vel, az SZDCSE III a Körmendi DC II-vel csapott össze. A balatonfürediek ellen kisebb meglepetésre 5-0-s előnyre tettünk szert. Majd ezt sikerült megtartani, és 9-5-re hoztuk a mérkőzést, amit végül Tóth Ádám nyert meg a 2017-es országos diákolimpia győztese, Hartmann Levente ellen. A Körmend II-es csapata ellen ezalatt másik együttesünknek már nem jött ki olyan jól a lépés, mint az első meccsen, ők kikaptak 9-4-re.

A harmadik körben II-es felállásunk a Körmend II-es csapatával nagyon kiélezett mérkőzést játszott. 6-6-ig egyik fél sem tudott egy legnél jobban meglépni. Itt történt fordulópont: kisebb csoda, hogy a következő két partiban mindkét szombathelyi: Farkas András és Porpáczy Zoltán is nyerni tudott, ezzel a döntetlen már biztos volt számunkra. Az utolsó két mérkőzésen Tóth Ádám ugyan kikapott, de Varga Ákos hozta a győzelmet, így 9-7-re múltuk felül a Körmendet. Közben a balatonfürediek is erőre kaptak: 9-6-ra legyőzték az SZDCSE III-at, így ők sem maradtak pontok nélkül ezen a játéknapon.

A második forduló győztese a jó legarányának köszönhetően a Körmendi DC II, ám a két forduló összesített eredményében az SZDCSE II-es csapata vezet 12 ponttal. A folytatásra augusztus 11-én kerül sor.

Eredmények: