Végéhez ért a Goldfisch Darts Versenysorozat

November 30-án, vasárnap délután megrendeztük a 2025-ös Goldfisch Darts Versenysorozatunk hatodik, utolsó fordulóját, melyen a fordulós helyezéseken kívül az összesített ranglistán elért helyezésekért is folyt a csata.

A versenysorozatban 2025-ben megrendezett 6 fordulón összesen 71 különböző játékos vett részt. Az utolsó játéknapra 31 fő nevezett, éppen egyel többen, mint a legutóbbi, szeptember 28-án rendezett fordulóra. Szerte a környékről érkeztek, ezúttal is akadtak olyanok, akik most először tették próbára tudásukat a versenysorozatunkban, de éljátékosokból sem volt hiány. 7 db 4 fős, és 1 db 3 fős csoportban dőlt el, hogy ki folytathatta a versenyt a 16-os főtáblán. 3 csoportban is körbeverés alakult ki a második helyért, melyek során a legarány döntött a továbbjutók személyéről.

A mezőny erősségét jellemzi, hogy már a legjobb 16 között létrejöttek elődöntőbe, döntőbe illő párosítások, mint például a Kámán Lehel-Csóka Dani, vagy a Takács Zoltán-Győrvári Gergő összecsapás. Az összesített ranglistán elért helyezések szempontjából is fontos volt, hogy ezeket a mérkőzéseket ki nyeri, hiszen a dobogós helyezések múlottak rajta. Csóka Daninak sikerült legyőznie Lehelt, így életben tartotta az esélyt az összesített győzelemre, azonban Gergő vereséget szenvedett Takács Zolitól, így ő elbúcsúzhatott az összesített dobogótól.

A legjobb 8 között nagyon szoros párharcokra került sor, hiszen mind a 4 esetben 4-3-as végeredmény született. Biró Pali megizzasztotta Csóka Andrást, Pali vezetett 3-2-re, de végül András tudott nyerni, az utolsó legben mindent beleadva, 180, 140-es körökkel. Takács Zoli Kámán Alex ellen harcolta ki döntő legben a legjobb 4 közé jutást. Csóka Dani is 4-3-ra tudott nyerni a Dobos Dávidot búcsúztató Kozma Bálint „Tuti” ellen. Kozmor „Duda” József pedig 2-0-ra vezetett Komáromi Kázmér ellen, és a 3-0-ás vezetésért dobott, de végül Kazi nyert 4-3-ra.

Az elődöntőkben is folytatódtak a szoros mérkőzések, Csóka András 4-3-arányban győzött Takács Zoli ellen, míg Csóka Dani 4-2-re múlta felül Komáromi Kázmért. Így András és Dani vívhatták meg a finálét. A döntőben már másodszor játszottak egymással aznap, hiszen a csoportban is együtt voltak, akkor András tudott nyerni. A tét nem kevesebb volt, mint az összesített pontverseny megnyerése. Ez a találkozó sem alakult simán, fej-fej mellett haladtak, döntő legre került sor, melyben mindkettőjüknek volt meccsnyila. András egész nap meg tudta nyerni a döntő legeket, a végső esetben azonban nem tudta megoldani a győzelemet érő kiszállót. Dani pedig nem adott neki több esélyt, és – végül 3 pontról – kiszállt a győzelemért. Ez a megoldott kiszálló jelentette a fordulógyőzelmen túl az összesített pontverseny megnyerését is. Összesítettben is András lett a második, míg a harmadik helyre Komáromi Kázmér ért fel.

Díjaztuk a fordulón a két legeredményesebb nem igazolt játékost, és a legmagasabb, 130 feletti kiszállót is. A legeredményesebb nem igazoltak a harmadik helyezettek lettek, Komáromi Kázmér és Takács Zoltán személyében, míg a legmagasabb kiszálló 132 volt, ezt Horváth Ábel dobta egy csoportmérkőzés során (25 T19 Bull).

Gratulálunk mindenkinek az elért eredményekhez!

A verseny teljes eredménylistája ITT érhető el.