Aero Open III.

Ismét összegyűltek a darts sport kedvelői egy verseny erejéig az Aerofitness Clubban, a Szombathelyi Darts Club SE székhelyén.

Február 17-én, vasárnap délután került ugyanis megrendezésre az Aero Open, vagyis a városi bajnokságunk idei harmadik fordulója.

A január 20-ai és február 2-ai nagy érdeklődés nem csökkent: ezúttal is 45 ember állt a táblák elé. Klubtagjaink mellett sok amatőr és több újonc is szerencsét próbált, valamint Sopronból is érkeztek játékosok. A felnőtt férfi uralta mezőnyben két hölgy és több fiatalkorú is megmérette magát.

😉

5 db 6 fős és 3 db 5 fős csoportba sorsoltuk a résztvevőket. Mindből négyen jutottak a 32-es főtáblára, ahol egyenes kieséses rendszerben vezetett tovább az út. A magas színvonalú izgalmas meccsek ezúttal sem maradtak el. Végül a legjobb négyben három éljátékosunk mellett egy újonc neve is olvasható volt: Kámán Csongor most először indult el versenysorozatunk egy fordulóján, és kiváló teljesítményének köszönhetően a legjobb négyig menetelt, a címvédő Pósfai Miklós azonban már túl nagy falatnak bizonyult. A másik ágon Németh Albert és Szajkó Roland küzdött meg a döntőbe jutásért, most Albi nyerte ezt az örök rangadót.

A döntőben Mixi és Albi mérte össze tudását. A párharc elején Albi vezetett, de Miki megfordította az állást, és 4-2 arányban ő nyert. Folytatta tehát sikersorozatát a cím védő, háromból három fordulón ő végzett az első helyen. Habár azt hinnénk, hogy Mixi veretlen, nincs így, a csoportküzdelmek során a soproni Bendó András személyében legyőzőre talált. Az egyenes kieséses szakaszban viszont senki nem tudta megállítani.

Az eddigi eredményekért kattints!

Terveink szerint március 10-én folytatódik a versenysorozat a negyedik fordulóval.