MDL – március 11

Ismét megmérkőzhettek egymással a versenyengedéllyel rendelkező darts játékosok egy verseny keretei között.

Március 11-én rendeztük ugyanis a második MDL fordulót Szombathelyen, a Haladás Sportkomplexumban az idei évben. Összesen 20 ember állt a táblák elé. A hazaiakon, Szombathely környékieken kívül két körmendi és egy kaposvári játékos is versenybe szállt.

Négy db öt fős csoportban dőlt el a 16-os főtáblára jutók személye. Minden csoportból négyen jutottak tovább. Ezúttal is megszokottan izgalmas meccseket tartogatott az este. 180-as, 177-es dobásból is akadt jónéhány. A kiszállózásról viszont el lehet mondani, hogy az egész verseny alatt nem volt barátja a játékosoknak, a legtöbben sokat küzdöttek a duplákkal.

A képzeletbeli dobogóra végül szombathelyi, körmendi és kaposvári játékos is felállhatott. Az egyik elődöntőben klubunk egyik kiválósága, Kámán Lehel 4-2 arányban múlta felül a Kaposvári Darts Klub színeiben versenyző Major Nándort. A másik elődöntőben új elnökünk, Csóka András küzdött a 17 éves körmendi Budavári Zsomborral. Zsombor magas dobásaival rátette a terhet Andrásra, és 3-0-ás előnyre tett szert. András visszajött 3-2-re, mivel Zsombornak ezután nem jöttek a nagy értékek. Azonban András is hibázott, így Zsombor 4-2-re megnyerte az összecsapást.

A döntő Kámán Lehel és Budavári Zsombor között zajlott. Ez egyébként már a második találkozójuk volt aznap este, hiszen ugyanabban a csoportban voltak. Nem beszélve arról, hogy a február 12-i fordulón is ők döntőztek. Akkor Lehel nyert. Most viszont ahogy a csoportban, a döntőben is a fiatal körmendi tehetség győzedelmeskedett. Hatalmas gratuláció Zsombornak! Nem kis dolog egy nap kétszer is legyőzni az NB1-es csapatunkban játszó Lehelt. Gratulálunk minden helyezettnek.

A forduló eredményei részletesebben itt: https://adatbank.magyardarts.hu/mdl/knock_out/491