Nyárzáró MDL forduló

2018. augusztus 31-én Szombathelyen került sor MDL fordulóra. Régiónkban az idei 21. fordulót rendeztük.
A versenyre 25 ember nevezett. A hazaiak mellett Körmendről és Kaposvárról érkeztek játékosok. Új klubtagjaink is kipróbálták magukat.
A versenyzőket 1 db 4 fős és 7 db 3 fős csoportba sorsoltuk. A csoportküzdelmeknek így hamar vége lett, mégsem folytatódhatott hamar az egyenes kieséses szakasz, ugyanis az egyik csoportban körbeverés alakult ki ugyanolyan leg aránnyal. Nekik újra kellett játszani mind a három meccset. Szerencsére másodjára már eldőlt a sorrend.

A 16-os főtáblán a megszokott módon erős játékosok mérték össze tudásukat. Teljesen kétesélyes meccsek alakultak szorosan és simán is. Végül a legjobbak között szombathelyinek, körmendinek és kaposvárinak is jutott hely. Az egyik elődöntőben Németh Albert egy szoros összecsapáson 4-3-ra maradt alul Halmosi Tamással szemben. A másik mérkőzésen Pósfai Miklós kicsit simábban nyert Major Nándor ellen. A döntőben Miki és Tomi találkozott. Ez a párosítás már nem egyszer előfordult döntőben, és általában Mixi szokta nyerni ezeket a döntőket. Halmosi Tomi most sem tudott nagy bravúrt bemutatni: egy színvonalas leg mellett a másik négyet a hazaiak kiválósága szerezte meg. Miki tehát újabb ligaforduló-győzelemmel növelte előnyét az első helyen az összesített ranglistán.

A forduló végeredménye

Összesített rangsor