„Csepregi Pékség” Open – 2. forduló

Február 29-én került sor a „Csepregi Pékség” Open versenysorozatunk második fordulójára.

Folytatódott tehát a versenysorozat a Haladás Sportkomplexumban. Az első forduló nagy sikere után kissé mérsékelt érdeklődés fogadta a másodikat: csak 21 játékos állt a táblák elé, szemben az első forduló 43-as létszámával. A dologban közrejátszhatott az is, hogy ezen a napon Országos Steel UP fordulót is rendeztek.

Így sem volt hiány magas színvonalú, izgalmas mérkőzésekből. A hat- és ötfős csoportokból négyen jutottak a 16-os főtáblára, ahol szokás szerint egyenes kiesésben dőlt el a győztesek személye.

A rendkívül sűrű, erős mezőnyben csak magabiztos játékkal lehetett a legjobb négy közé jutni. Az egyik elődöntő két testvér között zajlott: Kámán Lehel és Csongor párharca igazán izgalmasnak ígérkezett, ezúttal Lehel jött ki győztesen a fordulatos, 4-3-as összecsapásból. Eközben Kozmor „Duda” József is megküzdött Kovács Zsolttal, Duda 4-0-ás sikert zsebelt be.

Majd következett a Kámán Lehel-Kozmor József döntő. Duda az első fordulón elért 1. helyezése után most meg kellett, hogy elégedjen a másodikkal, hiszen a magas színvonalú meccsen Lehel 4-1-re felülmúlta őt. Gratulálunk minden helyezettnek!

A forduló végeredménye: ITT