III. Hídvég Open

2017. április 30-án rendeztük meg immáron harmadik alkalommal a Hídvég Open elnevezésű darts versenyt a rábahídvégi Bertha György Művelődési Házban.

A versenyt ami évről-évre népszerűbb.

A versenyt ami évről-évre színvonalasabb.

A versenyt ami évről-évre hangulatosabb.

Délelőtt 10 órakor kezdődött meg az egyéni verseny 77 nevezővel. A létszám és a versenyzők lakhelye alapján már mondhatjuk, hogy egy kisebb országos bajnokság alakult ki hiszen érkeztek a megyén kívülről is: Pápáról, Csornáról illetve Győrből is. Az országos bajnokokkal és magyar válogatottakkal teletűzdelt mezőnyben a hazai pályán hajigáló fiatalok is szépen helyt álltak. A mezőnyből kitűnt Ihász Veronika akit a magyar darts legjobb női versenyzőjeként tartanak számon, amit be is bizonyított hiszen épphogy csak lecsúszott a dobogóról, ezzel elnyerve a legjobb női versenyző különdíját is. A bronzmeccsen őt legyőző rábahídvégi Farkas Dániel szerezte meg a harmadik helyet. A döntő két szereplője a csornai Czotter Gábor és a körmendiek fiatal reménysége Petrovics Bálint. A végletekig kiélezett csatában végül 4:3 arányban Bálint szerezte meg a győzelmet, ezzel a kupát is, valamint a legjobb 18 év alatti versenyző különdíja sem volt kérdés ezek után. Ez azt is jelenti egyben, hogy ismét új győztest avattunk, senki nem tudta még kétszer megnyerni a Hídvég Open versenyünket.(2015: Kozmor József, 2016: Pósfai Miklós)

További különdíjasaink:

Tóth József – legtöbb 180 (3)

Raszler József – legmagasabb kiszálló (151) – ők mind a ketten Győrből érkeztek.

Az egyéni díjkiosztó után egyből kezdődött a páros verseny 29 párossal, amelyen végül a győriek két kiválósága Tóth József és Raszler József bizonyult a legjobbnak, a döntőben legyőzött Pósfai Miklós – Porpáczy Zoltán duó előtt. A harmadik helyen egy csornai páros, Czeglédy Tímea és Czeglédy Gergő végzett, ezzel begyűjtve a legjobb „vegyes” páros különdíját is.

A szervezők nevében jár a köszönet támogatóinknak, versenyzőknek, kísérőknek és mindenkinek aki valamilyen formában hozzátett a verseny megvalósulásához és sikerességéhez!

Köszönjük!

 

Biró Martin
Szervező