„Vizet!” „Egy üveg vizet kérek!” – avagy jó példa!?

Rendhagyó módon, a végén kezdeném. Ahogy beszálltunk Budapesten a Moldvai Balázs által biztosított kisbuszba, útitársunk, a lelkes, dartsot szerető és a játékot űző Brigitta megkínálta a társaságot egy jófajta hazai párlattal a versenynap lezárásaként! Ami eztán történt, hát nem tudom, hogy előfordult-e korábban!
Játékostársunk, a neon-zöld színű sárkány alakú darts-tollakat őrző barátunk, Mixi, Szent János áldásaként valami olyat kért, mint még tán soha! – Őt idézem: „Vizet!” „Egy üveg vizet kérek!”

Hogy Medárd szavai, netán a jó példa hatott Miklósra, amit Albi tett le az asztalra a nap folyamán, vagy csak nem számított a kínálás komolyságára, arra csak ő tudja a választ. Mindenesetre mi többiek – természetesen a sofőrünk kivételével -, egy jót kortyoltunk vegyes gyümis nedűből!  Hogy Mixi reakciója mi volt erre?! Azt fedje jótékony homály…
Annyi talán elárulható: harsányan kacarásztunk a hátralévő pár kilométeren.
Egészségünkre!

A hazaindulás előtt azért volt egy verseny is!  Steel Darts 2017-es Nemzeti Bajnokság VII. utolsó fordulója.

A Magyar Darts Nemzeti Bajnokot avatott ezen a napon.
Már az előző fordulóban, Győrben eldőlt, hogy a hölgyeknél Czipó Viven állhat a dobó legfelső fokára Steel szakágban, most a férfiak egész éves kiélezett küzdelmeinek is pont került a végére. Székely Pál nyerte a Steel darts magyar bajnoki címet! Pali és Takács Gábor egész évben nagyszerűen játszottak,  most is ők játszották a döntőt, amit Pali nyert 3-1 arányban.
Nagy gratuláció mindkettőjüknek! Bármelyikük megérdemelte volna a címet.

Ezen a hétvégén, az egész évben kiváló formát mutató klubtársunk, Németh Albert egy 5. hellyel gazdagította eddigi eredményeinek sorát.  Az Nemzeti Bajnokság (NB) VII. fordulójában csak a nyolc között talált legyőzőre Kovács Patrik (Sport DC) személyében. Jövőre talán már a dobogó is összejön Albertnek!  Albi folytatta az egyesület hagyományait, általa ismét díjazottunk lett  az egyéni versenyeket tekintve.  Korábban Kozmor József (2016 elődöntő) jutott el a legjobb nyolcba egy egyéni országos bajnoki fordulón.

Lelkes hat fős csapattal vágtunk neki az év utolsó NB egyéni versenyének. Moldvai Balázs, Csóka András „első bálozókként” egy-egy győzelemmel debütáltak, Pósfai Miklós és Kurucz Tamás játék nélkül jutottak a 64-be (ellenfeleik nem érkeztek meg Debrecenből)! A korábban remekül szereplő Tóth Ádámnak most nem jött ki a lépés. 65. helyen végzett!

A Szombathelyi Darts Club SE gratulál a körmendi versenyzőknek is, Lábodi Gábor a 32-be, Halmosi Tamás a legjobb 16 közé jutott a VII. fordulóban.
Egy szuper versenyen és remek hangulatú napon vagyunk túl!

Az SZDCSE gratulál a Magyar Darts Szövetség 2017 évi bajnokainak, Czipó Viviennek és Székely Pálnak!
Mindannyiunk egészségre, hajrá SZDCSE!

by Surik