Aero Savaria Steel Darts Open IV. forduló

A három tavasszal megrendezett forduló utáni nyári szünetet követően 2017. október 22-én, vasárnap rendeztük az idei év negyedik Savaria Open-jét. Az eddigi három verseny összesített pontgyűjtő táblázatát magabiztosan vezette Pósfai Miklós 88 ponttal, eddig 3-ból 2 versenyt megnyert, egyen pedig a második lett. A második Szűcs Károly volt, 80 ponttal, aki mindig a döntő másik résztvevője volt, és a győzelmet egyszer tudta megszerezni. Aztán nagy pontszakadék után jött klubunk többi nagy neve: Németh Albert, Csóka András, Kállay Eszter, Tóth Ádám, Farkas András… Köztük még igencsak szoros a küzdelem.

A vasárnap 2 órakor megkezdett fordulóra ezúttal is bárki nevezhetett. Összesen 24 ember mérte össze tudását, köztük a legtöbben a Szombathelyi DCSE tagjai voltak. A játékosok 4 db 6 fős csoportba lettek sorsolva. Csoportonként az első négy helyezett jutott a 16-os főtáblára, míg 8 kiesőt is regisztrálhattunk. Nagy meglepetésre a csoportból kiesők között volt az eddig mindig döntős Szűcs Károly és a mostanában könyökfájdalomra panaszkodó Kozmor József is.

Kialakult a 16-os főtábla, ahol négy leget kellett nyerni a továbbjutásért. Itt is kialakultak már nagy csaták, és többnyire az esélyesebbnek vélt játékosok nyertek, de például Farkas András vereséget szenvedett Fartel Gábortól. A negyeddöntőkben láthattunk szombathelyi klasszis mérkőzéseket. Elnökünk, Pálos Tamás Győrvári Gergő ellen bizonyított. Pósfai Miklós Németh Alberttel csapott össze. Albinak mostanában minden versenyen Mixi ellen ér véget a történet, és Mixi most is tett róla, hogy így legyen. Újabb kiválóságunk, Csóka András Mányoki Krisztiánt búcsúztatta. A negyedik meccsen pedig a még nem régi motoros Fartel Gábor egyetlen nemzetközi indulónkkal, Lippert Gáborral mérte össze tudását, ez utóbbi győzelmével ért véget.

Az elődöntőkben a Pósfai Miklós – Pálos Tamás találkozó nagy izgalmakat és magas színvonalat tartogatott. A 3-3-as állás után a döntő legben a játékosok végig fej-fej mellett haladtak, végül Tamásnak egy meccsnyila volt a D20-ra, ami kimaradt, ezután Mixi beállította a végeredményt. A másik ágon Csóka András 4-1-re verekedte át magát Lippert Gáboron. Következhetett tehát a döntő, amelynek egyik résztvevője nem meglepően Mixi volt, ellenfele pedig az egyre kiválóbb, a versenyek nagy részén már a legjobbak között szereplő Csóka András volt. András be is bizonyította jogosultságát a döntőben: hamar 2-0-ra vezetett. Azután viszont Mixi kezdett el dominálni. A ranglista éllovasa nem hagyta kicsúszni a kezéből újabb győzelmét, és zsinórban négy leg megszerzésével meg is szerezte azt. Így Mixi 120-ra növelte pontjainak számát, de András is felért a 3-ik helyre összesítésben kiváló eredményének köszönhetően, 56 ponttal.

 

Összesített ranglista négy forduló után
Az egyes fordulók eredményei

by
The Intrepid