Aero Savaria Steel Darts Open V.

Az októberi negyedik forduló után november 12-én, vasárnap újabb Savaria Opent rendeztünk. A versenyre 29 ember nevezett: a legtöbben a Szombathelyi DCSE tagjai voltak, de több olyan játékos is kipróbálta magát, akik nem tagjai semmilyen klubnak. Valamint ismét nemzetközi volt a verseny az Ausztriában élő Lippert Gábor megjelenésének köszönhetően.

A 29 főt 5 db 4 fős és 3 db 3 fős csoportba sorsoltuk. A csoportok első két helyezettje juthatott a 16-os főtáblára, ahol a legtöbb esélyes elfoglalta a helyét, de néhány hátrébb rangsorolt dartsos is folytathatta a küzdelmet a főtáblán. A legjobb 16-ban a legtöbb meccs nagyon simának bizonyult. 4-0-s és 4-1-es végeredmények mellett csak egy összecsapás nem dőlt el 5 leg alatt: a Lippert Gábor-Tóth Ádám találkozó lett 4-2.

A legjobb 8-ban sor került a legutóbbi Openünk döntőjének a visszavágójára, hiszen itt találkozott Pósfai Miklós és Csóka András. Mint ahogy akkor is, most is Mixi nyerte a mérkőzést. Szép Norbert Szajkó Rolandot győzte le a 4-be jutásért. Farkas András Lippert Gábort állította meg, erős színvonalú meccsen. És végül Németh Albert mérkőzött meg Leiner Richárddal. Ricsi még nem olyan régóta játszik köztünk, ez eddigi legjobb eredménye. Főleg ha azt is hozzávesszük, hogy Albi ellen is nyert egy leget, amelyben 180-at és bullos kiszállót dobott.

A legjobb négyben Mixi tovább folytatta győzelmi sorozatát: Szép Norbertet 4-2-re verte. A másik elődöntő azonban kevésbé volt egyértelmű. Farkas András 3-1-re vezetett Németh Albert ellen, de Albi egyenlített, majd következett az utolsó leg, annak is a kiszállói, amelyet mindketten nagy nyomás alatt dobtak. Mindketten több kört hibáztak a duplára, végül Albi nyila talált be. A döntőben Mixi és Albi találkozott. A legtöbb versenyen ők ketten összekerülnek, most méltó módon csak a döntőben mérhették össze tudásukat. Mixi ezúttal sem hagyta, hogy klubtársa felülkerekedjen rajta, viszonylag simán szerezte meg negyedik győzelmét az öt idei Savaria Openből. Így az összesített eredménylistát négy első és egy második helyezésének köszönhetően behozhatatlan előnnyel vezeti. Szűcs Károly mögött Albi felzárkózott az összesített 3-ik helyre, Csóka András a 4-ik helyen áll.

 

Összesített rangsor öt forduló után
Fordulók végeredményei

by
The Intrepid