I. szombathelyi MDL forduló – 2020

2020. február 12-én, szerdán rendeztük az idei első szombathelyi Magyar Darts Liga fordulót.

Mint ahogy a „Csepregi Pékség” opennek, az idei évtől az MDL fordulóinknak is a Haladás Sportkomplexum darts terme ad otthont. Összesen 28 játékos állt a táblák elé az első fordulónkon. A szombathelyieken kívül Zalaegerszegről és Körmendről érkeztek még. A négy és három fős csoportokból összesen 16-an jutottak a főtáblára. Innentől, mint mindig, ezúttal is egyenes kieséssel folytatódott az este.

Az izgalmas, színvonalas összecsapásokból végül a legjobb 4-be két szombathelyi mellett két fiatal körmendi játékos jutott. Mind a két elődöntőben szombathelyi játszott körmendi ellen. Egyikben hazai, a másikban körmendi győzelem született. Így alakult ki a Kámán Lehel (SZDCSE) – Budavári Zsombor (KDC) döntő. Az igazán magas színvonalú mérkőzésen a 17 éves Zsombor vezetett is 3-2-re, sőtmitöbb a meccsért dobhatott, de hibázott. Ezután Lehel elvette a kezdését, és ő kezdhetett a győzelemért. A kezdését kihasználva Lehel megnyerte a találkozót 4-3-ra. Gratulálunk minden helyezettnek!

A 2020-as első szombathelyi MDL forduló dobogósai:

  1. Kámán Lehel (SZDCSE)
  2. Budavári Zsombor (KDC)
  3. Petrovics Bálint (KDC) és Kovács Zsolt (MDSZ)

A verseny részletes eredményei itt találhatók:

https://adatbank.magyardarts.hu/mdl/knock_out/490