Goldfisch Open, 3. forduló

A május 21-i Magyar Darts liga forduló után nem maradtunk sokáig verseny nélkül Szombathelyen, május 23-án, pünkösdvasárnap ugyanis saját rendezésű versenysorozatunk, a Goldfisch Darts Open 3. fordulója következett.

48 előnevezést követően végül csak 44 versenyző érkezett meg, és állt a táblák elé az eddig megszerzett pontok gyarapítása reményében, vagy csak a játék élvezete végett. A szombathelyiek és környékbeliek mellett nagyobb számban érkeztek játékosok Sopronból, ezen kívül Mosonmagyaróvártól Kaposvárig szinte minden térségből jöttek. Négy hatfős és négy ötfős csoportban kezdődött meg a verseny délután 2 óra után. Mindegyikből a legjobb 4 helyezett jutott tovább a 32-es főtáblára. Voltak csoportok, ahol tiszta sorrend alakult ki a játékosok között, és voltak, amelyekben körbeverés miatt a legarány döntött a helyezések között, igazán izgalmassá téve a végeredményt.

Az egyenes kieséses szakaszban fokozódott az izgalom, itt már 4 nyert legre volt szükség a győzelemhez. Összecsaptak klubtagjaink és távolabbról érkező versenyzők is egymással. Születtek sima, 4-0-ás meccsek, és szoros 4-3-as végeredmények is…

A legjobb 4-be jutott a pénteki liga fordulót követően ezúttal is klubunk fiatal tehetsége, Dobos Dávid, aki Kámán Alexet nullázta le. Az elődöntőben viszont már nem tudta megismételni a kiváló játékát, és 4-1-re alulmaradt Czotter Gáborral szemben, aki azelőtt Kozmor „Duda” Józsefet búcsúztatta. Szabó András legyőzésével, legvesztés nélkül jutott az elődöntőbe klubunk elnöke, Csóka András, ahol a Takács Zoltánt felülmúló Alexits Tamás várt rá. Miután Dávid vereséget szenvedett, már csak Andrásnak tudott szurkolni a hazai közönség, és nem hiába, hiszen az esélyesebbnek vélt Alexits Tamás ellen András mindent beleadott, és 2-0-ás vezetésre tett szert! Ezután már nem hagyta kicsúszni a kezéből a mérkőzést, és 4-2-es sikerrel zárt a soproniak kiválóságával szemben!

A döntőt így Csóka András és Czotter Gábor vívta. András folytatta jó játékát, 3-1-re is vezetett Gábor ellen, majd 3-2-es állásnál a győzelemért dobott több kört is a dupla szektorra, de nem talált bele, Gábor pedig kihasználta a kívánkozó lehetőséget, és egyenlített. Ezután ő került lélektani fölénybe, András pedig nem tudott nagy értékeket dobni az utolsó legben. Szinte pár kör után borítékolható volt, hogy, ha csak csoda nem történik, ez a döntő elúszott András számára. És nem történt csoda.

A versenysorozat és klubunk legnagyobb szponzorától, a Goldfisch Horgászbolttól ezúttal is megvolt a felajánlás a legmagasabb, 130 vagy afeletti kiszállóért járó különdíjra. Extra díjazásunkat Szabó András nyerte meg egy 148-as befejezéssel, amelyet Sántha István ellen dobott egy 4-0-ás siker során a legjobb 16 között.

Gratulálunk mindenkinek!

A versenyről készült képek galériánkban megtekinthetők.
A verseny végeredménye ITT, a versenysorozat aktuális állása ITT érhető el.

1. Czotter Gábor, 2. Csóka András, 3. Dobos Dávid és Alexits Tamás (a képről hiányzik), extra díjazottunk Szabó András (legmagasabb kiszálló – 148)