Goldfisch Open, ötödszörre

Akinek a nyár közepén támadt kedve darts versenyen indulni, tökéletes lehetőséget biztosított számára saját rendezésű versenysorozatunk, a Goldfisch Darts Open ötödik fordulója. Ráadásul az aktuális kormányrendelet szerint már versenyengedély és védettségi igazolvány nélkül is részt lehetett venni a megmérettetésen.

A július 31-én, szombaton délután megrendezett fordulóra nevezők létszáma a nyári időpont miatt jócskán elmarad az év elején tapasztaltaktól, de panaszkodnunk nem kell, hiszen 29 játékos így is összegyűlt. A hazaiak körében nagyon foghíjas volt a mezőny, ellenben Sopronból, Körmendről, Pápáról, Zalaegerszegről és a Szigetközből is érkeztek versenyzők. A mezőnyt 5 db 4 fős és 3 db 3 fős csoportra osztottuk. Mindegyikből ketten juthattak a 16-os főtáblára. A sorsolás olyan szeszélyesen alakult, hogy a 4 Pápáról érkező játékos közül 3 egy csoportba került, köztük a mindössze 13 éves Könyves Zoé is. Ezen kívül 3, Sopronból egy autóval érkező ember is egy 3 fős csoportot alkotott, valamint a szintén soproni Szolnoki-Vaskó Angéla, és kisfia, Bence is összekerültek. A csoportkörök ezúttal körbeverés nélkül értek véget.

Az egyenes kieséses szakaszban most is izgalmasan alakultak a mérkőzések. A nyolcaddöntőkben hatalmas meglepetés nem ért minket, a negyeddöntőkben viszont már rangos játékosok feszültek egymásnak. A ranglista éllovasa, Alexits Tamás (Aramis DCSE) Budavári Zsombor legyőzésével jutott a legjobb négybe. Itt Csóka Andrással kellett megküzdenie, aki az előző fordulóhoz hasonlóan ismét Kozmor Józsefet győzte le a legjobb 8 között. A negyeddöntőben András és Tamás egy nagyon szoros meccset vívtak, Andrásnak ezúttal nem sikerült az a bravúr, ami május 23-án, most 4-3-ra alulmaradt a soproniak kiváló játékosával szemben.

A másik ágon az egyik negyeddöntőben Borbély András csapott össze Kámán Lehellel. A pápaiak fiatal tehetsége a legutóbbi Magyar Darts Liga döntőjében Kámán Csongortól kapott ki, most pedig testvére, Lehel jelentette számára a végállomást. Ő sem tért viszont haza üres kézzel, mivel a Goldfisch Horgászbolt által felajánlott extra díjazás az övé lett. Ezt András egy csoportmérkőzés során dobott 160-as kiszállóval nyerte el.

Szintén a 8 között mérkőzött meg Dobos Dávid és Czotter Gábor is. Május 23-án, az első mérkőzésükön az elődöntőben Dávid vereséget szenvedett Gábortól, majd július 3-án egy csoportmérkőzés során legyőzte. A mostani összecsapásuk döntő legbe torkollott, ami végül Czotter Gábor sikerével zárult. Így alakult ki a Kámán Lehel-Czotter Gábor elődöntő. Lehel most először indult el az idei Goldfisch Open versenysorozaton, így először csapott össze Czotter Gáborral. A szombathelyiek mindkét elődöntőben szurkolhattak tehát egy hazai versenyzőnek. Lehel pedig 4-0-ás győzelmet aratott.

A döntőben Alexits Tamás és Kámán Lehel találkozott, akik szintén nem játszottak még, annak köszönhetően, Hogy Tamás az Openeken vesz részt, Lehel pedig eddig csak a liga fordulókon indult el. Lehel nem veszítette el az egész nap mutatott magabiztosságát, és Alexits Tamás ellen is 4-1-es sikert aratott. Lehelnek az összesített ranglistán a dobogós helyekre már nincs sok esélye, viszont elvett 8 pontot Tamástól, aki így 8 ponttal növelte előnyét az élen, a 2. helyen álló Csóka Andrással szemben.

Gratulálunk mindenkinek az elért eredményekhez!

A verseny végeredménye ITT, az aktuális összesített ranglista ITT érhető el.
A fotók pedig a galériában tekinthetők meg.

1. Kámán Lehel (SZDCSE), 2. Alexits Tamás (Aramis DCSE), 3. Csóka András (SZDCSE) és Czotter Gábor (MDSZ), Legmagasabb kiszálló: Borbély András (Pápai Holdkő DC)

Leave a Reply