Családi siker az idei utolsó „Csepregi” Openen

Október 24-én elérkeztünk a „Csepregi Pékség” versenysorozatunk idei hatodik, egyben utolsó fordulójához, amelyen eldőltek a 2020-as bajnokság összesített helyezései.

28 fő érkezett és állt a táblák elé a szombat délutáni programon a Haladás Sportkomplexum darts termében. A megszokott arcokon kívül Major Nándor Kaposvárról, és Lakatos Gergely Budapestről is tiszteletét tette nálunk. Mindketten országos szintű játékosok, és a hosszú hétvégén együtt tettek dartsos körutat a Dunántúlon, szombaton a mi versenyünket útba ejtve.

4 db négyfős és 4 db háromfős csoportot sorsoltunk. A háromfős csoportok közül kettőben is családtagok voltak együtt: az egyikben Moldvai Balázs és Moldvai Bálint, a másikban Kámán Lehel és Kámán Csongor.
A csoportelsők és másodikok jutottak tovább a 16-os főtáblára, ahol szokás szerint izgalmas, 4 nyert legig tartó összecsapásokat játszottak. A legjobb 8 mérkőzései közül több akár a döntő is lehetett volna. Kámán Lehel például már itt megmérkőzött Lakatos Gergellyel, és rendkívül szoros, izgalmas összecsapáson Lehel 4-3-ra nyerni tudott. Major Nándi is búcsúzott, őt a legjobb 16 között Kozmor „Duda” József nullázta le.

Igazán családi sikernek mondható, hogy a legjobb négybe mindhárom Kámán fiú bejutott. Mellettük még Szajkó Roland is, Kozmor József legyőzésével. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy Kámán Alex Budavári Zsombor ellen tudott nyerni 4-3-ra a legjobb 8-ban.
Az egyik elődöntőt Kámán Csongor és Alex vívta, Csongor 4-2-es sikerével zárult. Közben Kámán Lehel és Szajkó Roland is megküzdött, nagyon szoros ki-ki meccset vívtak, végül Lehel nyert 4-3-ra.

A döntő testvérek között zajlott, ráadásul előtte már a csoportkörben is megmérkőztek egyszer. Mint ahogy akkor is, a döntőben is Lehel győzedelmeskedett. Az összesített ranglistán azonban ezzel a győzelemmel sem tudta már megelőzni az élen álló Kozmor Józsefet.

A Goldfisch Horgászbolt jóvoltából ezen a versenyen is díjaztuk a legmagasabb, 130 vagy afeletti kiszállót. Az év szombathelyi záró versenyén klubunk elnökének, Csóka Andrásnak sikerült megszereznie a különdíjat egy 135-ös befejezéssel.

Gratulálunk minden Résztvevőnek, és jövőre szeretettel várunk újra mindenkit a versenyeinkre!

A „Csepregi Pékség” Open 6. fordulójának eredményei ITT érhetők el.
A versenyről készült képek galériánkban megtekinthetők.