A 2020-as év margójára…

Lassan év vége. Ahogy az emberi életben, úgy egy sportegyesület életében is szokás, hogy számot adjon a mögötte hagyott esztendőről.

Ez egy kihívásokkal teli, furcsa, nehéz, de azért örömteli év volt. Az év elején új helyre költöztünk. 2019 év végén megköszönve a minket évekig vendégül látó teremnek az együttműködést, egy, a sportolásra, a kikapcsolódásra, a dartsra sokkal alkalmasabb, színvonalasabb helyet találtunk magunknak. A Haladás Sportkomplexum minden igényünknek tökéletesen megfelel.

2020 februárjában az új egyesületi elnök érkezésével klubunk egy új lendületet kapott. Csóka András személye garancia arra, hogy hosszú távon kiegyensúlyozott működés valósuljon meg. A meglévő értékeink megtartása mellett, új, innovatív terveket is megfogalmaztunk.

Aztán épp, hogy elkezdtük a versenyévadot, “beköszöntött” a pandémia és az ezzel járó korlátozások. Mindenkit érintett. Újra kellet tervezni szinte mindent. Le kellett győznünk félelmeinket, mind a versenyzőinknek, mind a hobbi dartsosainknak egyaránt és az évadot folytatni kellett.

Az újratervezés és az újrakezdés olyan jól sikerült, hogy Szombathely Megyei Jogú Város, a Szombathelyi Haladás VSE Sportegyesület támogatásával, a Pannonsport Kft, a Magyar Darts Szövetség és támogatóink közreműködésével szeptemberben három napos darts bajnokságot rendeztünk. Csak együtt sikerülhetett! Köszönet minden résztvevőnek, az ország minden darts egyesületének.

Vannak megtervezett, de még nem kivitelezett projektjeink, amiket 2021-re halasztottunk. 2020-ban a túlélés volt az elsődleges.

Mindhárom NB1-es csapatunk elkezdte a bajnokságot, softban az előkelő 2. helyen várjuk a folytatást. Utánpótlás csapatunk az 5. helyen végzett a kupában. Azon 6 egyesület közé tartozunk, akik tudták vállalni szülői egyetértésben és támogatással az UP kupában történő részvételt. A vírus helyzetben senkinek sem volt könnyű. Sem játékosnak, sem szülőknek, sem a csapatot vezetőinek, sem a rendezőnek! Köszönjük a rendezést a Smile Darts Clubnak!

Összességében elégedettek vagyunk. Kihoztuk a maximumot a jelen helyzetből. Örültünk minden versenynek, minden együtt töltött időnek!

Hogy igazán örömtelire sikerüljön az óév, a 17 éves tehetség, Budavári Zsombor az egyesületünkhöz igazolt. Örök marad a szlogen: Mindig van minek örülni!

A Szombathelyi Darts Club SE ezúton kíván mindenkinek Áldott, Békés Karácsonyt, és egészségben, sportsikerekben gazdag Új Évet!

Maradunk barátsággal!

Vigyáztunk egymásra!
Vigyázzunk egymásra!

Leave a Reply