Nyárzáró „Csepregi Pékség” Open

2020.08.22 – Azoknak a darts kedvelőknek, akik ezen a forró nyárvégi napon mégsem a strandot választották szabadidejük eltöltésére, remek program volt saját rendezésű versenysorozatunk, a „Csepregi Pékség” Open V. fordulója.

Persze jó néhány olyan darts versenyző van, aki időjárástól függetlenül részt vesz csaknem az összes versenynapon… Ezúttal 26 ember állt a táblák elé versenyhelyzetben. Kitartó, dartshoz hű klubtagjainkon, a „kemény magon” kívül Körmendről is érkeztek versenyzők, valamint olyanok is, akik most először tették magukat próbára a Haladás Sportkomplexumban folyó versenyeket illetően.

Két darab négyfős és hat db háromfős csoportot sorsoltunk, vagyis mindössze 2 vagy 3 mérkőzés állt rendelkezésükre a játékosoknak fejenként, hogy eldöntsék a továbbjutók személyét. A mostani csoportmérkőzések körbeverések nélküli, egyértelmű sorrendet hoztak.

A legjobb 16 között az egyenes kieséskor már 4 nyert leg volt a cél. Szemtanúi lehettünk sima és szoros összecsapásoknak is. A legjobb 4 közé ezúttal 3 jelenlegi klubtagunk, és egy korábbi klubtagunk jutott be. Itt sor került egy Kozmor József (SZDCSE) – Szajkó Roland (SZDCSE), illetve egy Kámán Lehel (SZDCSE) – Kovács Zsolt mérkőzésre. A kiváló játékosok csatái után Kámán Lehel – Kozmor József döntőt láthattunk. Ez a vártnál mindenképpen simábban, Lehel 4-0-ás sikerével végződött, azonban az összesített ranglista élén továbbra is Kozmor „Duda” József maradt.

A Goldfisch Horgászbolt jóvoltából ezen a versenyen sem csak a legjobb 4 helyezettet díjaztuk (volna), hanem a legmagasabb, 130 vagy afeletti kiszállót megdobó játékost is. Mivel azonban most nem született 130 vagy afeletti kiszálló, különdíjasról nem kell beszámolni…

Gratulálunk minden Résztvevőnek! Folytatás szeptember 9-én, szerdán, a DREHER Magyar Darts Liga soron következő fordulóján.

Fotók is készültek a versenyen, amelyek IDE kattintva végignézhetők. A 08.22-i forduló végeredménye ITT olvasható.

És két kép az ágrajzról (hogy jobban látható legyen):