Szombathelyi Darts Hétvége, másodszor

Több mint egy éve, 2020. szeptember utolsó hétvégéjén rendeztünk először Szombathelyen a Magyar Darts Szövetség által kiírt Steel Nemzeti Egyéni Országos Bajnoki fordulót, illetve egyfordulós Steel Egyéni Magyar Kupát, amelyeket az I. Dreher Haladás Open előzött meg péntek este. Az élet és a sikeres rendezés úgy hozta, hogy a Haladás VSE-vel és a Magyar Darts Szövetséggel együttműködve idén is megrendezhettük 2021.10.08.-2021.10.10. között az OB záró fordulóját, valamint a Magyar Kupát is.

Október 8-án, pénteken idén is a tavaly hagyomány teremtő jelleggel létrehozott Haladás Opennel indult a hétvége. Az egyéni MK-val párhuzamosan pedig a szabadidős versenyengedéllyel rendelkezők számára kiírt, Steel Darts Szabadidőkártyás Kupára is sor került.

Nem volt hiába a sok munka, fáradozás, és a helyszín felépítése, hiszen az egész országból érkeztek versenyzők.
Az október 8-án megrendezett II. Haladás Openen 93 előnevezést követően 87-en indultak el. A végső győzelmet végül Takács Gábor szerezte meg, a döntőt klubunk tehetségével, Dobos Dáviddal vívta. Külön kiemelendő a mindössze 12 éves Csóka Dániel (Szombathelyi Darts Club SE) 5. helyezése.

A versenyről a Hungarysport is beszámolt.

Október 9-én, szombaton a Nemzeti Bajnokság 9. fordulójára került sor, amely az utolsó volt az összevont 2020/21-es szezonban. 103 férfi és 15 női induló volt. Szombathelyről 2 nő, 16 férfi nevezett. A férfiak versenyét ugyan Székely “Penge” Pál nyerte, az összesített győzelem azonban a 2. helyezett Kovács Patriké lett. A szombathelyi játékosok közül a legjobb helyezést Ágoston Károly, Budavári Zsombor, Moldvai Balázs és Horváth Imre érte el, mindannyian a 17. helyen végeztek.
A verseny teljes ágrajza elérhető a Magyar Darts Szövetség adatbankjában:
Férfiak: https://adatbank.magyardarts.hu/nemzeti/draws/1229
Nők: https://adatbank.magyardarts.hu/nemzeti/draws/1230

A Magyar Darts Szövetség oldalán részletes leírás található az OB záró fordulójáról, emellett a Hungarysport is írt a játéknapról.

Október 10-én két versennyel is készültünk. Az egyfordulós Egyéni Magyar Kupán 92 férfi és 13 női résztvevő állt a táblák elé. Szombathelyről 2 nő és 15 férfi ragadott nyilat. Ezen a napon részünkről Kámán Lehel, Németh Albert és Ágoston Károly érte el a legjobb helyezést, kilencedikek lettek.
A verseny teljes ágrajza elérhető a Magyar Darts Szövetség adatbankjában:
Férfiak: https://adatbank.magyardarts.hu/kupa/knock_out/1231 (az ágrajzon a játékosok mindig újra lettek sorsolva)
Nők: https://adatbank.magyardarts.hu/kupa/knock_out/1232

Több információ olvasható a Hungarysport cikkében.

Ugyanezen a napon, a Magyar Kupával párhuzamosan került megrendezésre a Steel Darts Szabadidőkártyás Kupa is. Ezen 17 játékos indult el. Az 5 és 4 fős csoportokból hárman jutottak tovább, a csoportelsők egyből a 8 közé, a másodikak pedig játszottak egy-egy harmadikkal. A verseny győztese a mindössze 12 éves, zalaegerszegi Ebedli Norbert Armand (Army) lett. A döntőben 4-1-re győzte le klubunk játékosát, Hicz Andrást. Ez ráadásul már a 2. meccsük volt aznap, mivel a csoportban is együtt voltak. A 3. helyen végzett Dömötör Béla és Szabó Csaba.

A hétvége eredményeiről a Vas Népe is beszámolt.

Az egész hétvégéről készített fényképek ITT érhetőek el.
(fotók: Hornyák Emőke)

Gratulálunk minden Résztvevőnek az elért eredményekhez!

Végezetül szeretnénk megköszönni a Haladás VSE-nek, a Haladás Sportkomplexumnak, a Magyar Darts Szövetségnek, a Pannonsportnak, és minden támogatónknak, továbbá az SZDCSE versenyzőinek, akik aktívan segítették a helyszín felépítését, és a versenyek lebonyolítását.

Leave a Reply