Nyáron is népszerű a Goldfisch Darts Open

Augusztus első hétvégéjén 3 darts verseny is lebonyolításra került a régióban. Pénteken a Szombathelyi Darts Club SE, míg szombaton a gógánfai Szomszéd Darts SE rendezett Magyar Darts Liga fordulót. Ezt követte vasárnap a szintén általunk rendezett Goldfisch Darts Open idei 5. fordulója, így a dartsosok igazán tartalmas hétvégét éltek meg.

Habár a mezőny közel sem fedte le egymást a 3 versenyen, így is van 3 játékos (Csóka Dániel, Kovács Benjámin és Szandi Ákos), akik mind a 3 megmérettetésen részt vettek, ezúton is gratulálunk nekik a kitartásért és az elszántságért. Az augusztus 7-i Goldfisch Openre viszont a nyári alkalom ellenére bőven a várakozásokon felüli számban érkeztek a versenyzők, szép számmal jöttek versenyengedéllyel nem rendelkező amatőrök és kezdők, olyanok is, akiknek az első vagy a második versenye volt nálunk a mostani. Összesen 37 fő nevezett, úgy, hogy – az előző két napi verseny miatt is – többen nem jöttek el a rendszeres résztvevők közül.

5 db 5 fős és 3 db 4 fős csoportban kezdődtek meg a küzdelmek, melyekből hárman juthattak tovább. A csoportelsők egyből a legjobb 16 közé, míg a másodikok egy-egy harmadikkal játszottak ezért az eredményért. Ezúttal sem volt hiány izgalmas, szoros, kiélezett összecsapásokból, illetve meglepetésekből. Már a legjobb 16 között összekerült Dobos Dávid és Ágoston Károly. Dávidnak sikerült nyerni 4-3-ra, így Karesz korán búcsúzott, akárcsak Kovács Benjámin. Ahogyan közeledtünk a verseny végéhez, egyre több „nagy név” csapott össze. A legjobb 8 között Takács Zoltán, aki egy csoportmeccsen 11 nyilas leget is dobott, 3-0-ra vesztésre állt Kozmor „Duda” József ellen, ennek ellenére mégis fordított, és 4-3-ra nyert Taki. Kámán Lehel és Csóka András is itt találkozott, Lehel 4-1-re győzedelmeskedett. Dobos Dávid Csóka Danit győzte le a dobogóra jutásért, Olasz Ádám pedig Talabér Dániellel mérkőzött meg, aki egy 142-es kiszállót is megdobott a verseny során. Az amatőr Talabér Dániel kiváló szereplése csaknem mindenkit meglepetésként érhetett, hiszen 4-0-ra verte Kovács Zsoltot, és még Olasz Ádám ellen is sikerrel vette az akadályt, így ő is a legjobb 4 közé jutott. A legmagasabb kiszállóért járó különdíjat azonban mégsem ő nyerte meg, mivel Kámán Lehel a verseny későbbi szakaszában 148 pontról fejezett be egy leget.

A legjobb 4 között ismét létrejött a versenyről versenyre visszatérő párosítás: Kámán Lehel és Takács Zoltán csapott össze. Takinak sosem sikerül legyőzni Lehelt, most azonban 3-0-ás vezetésre tett szert ellene. Lehelnek gyengébb formája ellenére sikerült visszakapaszkodni 3-3-ra, de a döntő legben Takács Zoli teljesített jobban, így megtört a jég: most a rendszeresen dobogós körmendi javára dőlt el a párharc. Közben Talabér Daninak Dobos Dávid ellen már nem volt esélye, be kellett érnie a 3. helyezéssel, ami gyönyörű eredmény számára. Majd játszott egy jó döntőt Taki és Dávid. Taki 3-2-re vezetett, mikor 142-re a D11-et hagyta ki. Dávid viszont több körben sem boldogult a kiszállóval, így Takács Zoli megoldotta: ő nyerte a Goldfisch Open 5. fordulóját. Ezzel feljött az összesített ranglista 2. helyére.

Gratulálunk minden Résztvevőnek!

Mint mindig, további képek is készültek a versenyről, amelyek a galériában tekinthetők meg.

1. Takács Zoltán, 2. Dobos Dávid, 3. Kámán Lehel és Talabér Dániel